Folytatásos beszélgetések az I love musical szereplőivel 5.rész |
Páder Petra
Sopronban élt tizennyolc éves koráig. Gimnazistaként tagja volt a Petőfi Színház tanodájának, és a városi diákszínpadnak.
Működött egy amatőr csapat, velük évekig fesztiválokra is jártunk. Ezáltal kerültem a Budaörsi Játékszínhez. A Rögtön Színházi Fesztiválon az volt a szokás, hogy minden csapat reggel kihúzott egy drámát, majd egy aznapi újsághírt, és a rendező nevét, akivel egész nap dolgozhattunk, emellett kötelező kellékeket kapott mindenki. Estére kellett elkészülnie a daraboknak. Mi három alkalommal is Salamon Suba Lászlót húztuk a rendezők közül. Később felkértük, rendezze meg a Liliomot (Molnár Ferenc), amiben Lujzát játszottam.
Budaörsre 2008-ban kerültem, akkor a Micimackóban kaptam meg Malacka szerepét.
Azóta folyamatosan játszol a színházban.
Az Anconai szerelmesekben, a Hétfejű tündérben, a Fűszermadárban, a Mézeskalácsban, a Mumus című mesemusicalben, most pedig az I love musicalben.
A Nemzeti Színház stúdiójában tanultál.
Jordán Tamás vezette a stúdiót, 2007-től jártam ide. Többek között Molnár Piroska, Benedek Miklós voltak a tanáraim. Kisebb szerepeket is kaptunk. Csiky Gergely: Buborékok, és Szomory Dezső: Hermelinjében játszhattam.
Ekkor kaptatok lehetőséget filmezésre is.
Egy televíziós sorozathoz – Tűzvonalban – kerestek szereplőket, minket, stúdiósokat is hívtak, én így kerültem be. Majd ezután hívtak a Presszó 10 év múlva című tévéfilm sorozatba.
A Budaörsi Játékszínben főleg énekes szerepeid vannak, most musical bemutatóra készültök. Elárulhatod, hogy mit fogsz énekelni?
Amellett, hogy rengeteg közös szám van a darabban, Jegercsik Csabával énekeljük a West Side Storyból a Miénk az éj című számot. Illetve a Last five years című, itthon kevésbé ismert musicalből énekelem a Still hurting című dalt, természetesen magyarul.




















